Prológus ~ Story Of My Life

2014 nyara. Itt kezdődik a történet. De vajon hol fejeződik be?

Katherine Sevaninak egyáltalán nincsen átlagos élete. A világ legnagyobb énekese adoptálta őt, és ez bizony sokszor a terhére volt. Most már 35 éves, és elmondhatja magáról hogy mindent elért amit csak akart. Van családja, és profi tánctanár a férjével együtt. Ott vannak a 13 éves ikrei, Michael és Sophie. Viszont, van egy üres hely a szívében, ami elveszett apja miatt alakult ki. Mióta elvesztette őt, Katherine nem érzi olyan teljesnek magát, és ez mindig így is lesz. Az apja volt a legjobb barátja, persze a férjén kívül. És hogy ki volt Katherine apja? Maga a Popkirály...Michael Jackson.

*Katherine*

Szememet forgatva néztem fel az emeletre. Michael az apjával ment valami autós kiállításra, csak én és a lányom voltunk otthon.
 - Sophie! - kiabáltam fel újra. - Már nem is tudom hányadszorra szólok rád! Halkítsd már le azt a zenét!
Semmi válasz. Na persze. Ilyen hangzavarban hogy hallaná meg hogy lentről kiabálok neki? Letettem a fakanalat, megtöröltem a kezem, és felmentem. Az egész házat betöltötte a Feelin' Alive című szám. Felértem a lányom szobaajtajához, pont véget ért, és egy másik dal indult el. Mikor meghallottam egyből elmosolyodtam. Ó hát persze. A HIStory. Benyitottam, Sophie ott ült az asztalánál és rajzolt. Odamentem, és rátettem a kezem a vállára.
 - Sophie..Hű de klassz lett. - hajoltam előre hogy jobban szemügyre vehessem a lányom rajzát. - Belőled művész lesz. Ezt az apádtól örökölted..Ő tud így rajzolni.
 - Köszi anyu. - mosolyodott el. - És bocsi a zenéért.
 - Ugyan..Várj csak! Te hallottad hogy kiabálok, és nem vetted lejjebb? - tettem csípőre a kezem.
 - Jól van na..Csak azt akartam hogy fel gyere.
 - És erre csak ezt a módszert ismered?
 - Ez jutott eszembe.
Megcsóváltam a fejem, és elnevettem magam.
 - Jaj te lány...Még mindig szeretsz hülyét csinálni belőlem. - nevettem.
 - Még mindig hagyod. - vágta rá Sophie.
Fura arcot vágtam, összehúztam a szemem. De be kellett látnom igaza volt. Sóhajtottam.
 - Ott a pont. - leültem az ágyra, és a képeket nézegettem a tükrén. Volt ott minden, és mindenre rá volt írva hogy micsoda.
"Apu és én", "Anyu és Apu", "Én és Anyu" "Michael és Én" "Családi fotó", "Joe Jonas és Én" "Párizsi Eiffel torony"...az utolsón sokkal több ideig akadt meg a tekintetem: "Nagyapa és Én"
Sophie észrevette hogy azt a fotót nézem, így levette onnan, és odaadta nekem.
 - Hiányzik ugye anyu? - kérdezte.
Szipogva bólintottam egyet.
 - Nekem is.
Ránéztem a lányomra. A szemében teljes mértékben az apámat láttam. Ugyanaz a barna, mandulavágású, sokat eláruló tekintet nézett vissza rám, mint gyermekkoromban annyiszor. Elmosolyodtam és magamhoz öleltem Sophiet. Eközben a HIStory véget ért, és elindult a Black Or White. Mikor apu énekelni kezdett benne, én is, és Sophie is, együtt kezdtünk el, mire elröhögtük magunkat. Mind a kettőnknek ez a kedvenc dala. Felálltunk, és táncolni kezdtünk. A lányom egyszerűen hihetetlen. Nem csak a rajztudását örökölte az apjától, hanem a tánctudást is. Én is jól táncolok, de a férjemhez fel sem érek.
 - Huh, de kifáradtam. - dőltem le az ágyra, a lányom pedig követte a példámat. A következő dal a Story Of My Life volt.
 - Jó kis szám ez. - hallgattam figyelmesen. A lányom felült, és nézett engem. Nem értettem miért így meg is kérdeztem.
 - Miért nem meséltél nekem soha?
Én is felültem, és kérdő fejjel néztem Sophie-ra.
 - Mivel kapcsolatban? - érdeklődtem.
 - Az életedről. Nem tudok róla semmit. Hogy milyen volt a gyerekkorod, milyen volt a Papa, hogyan ismerkedtél meg apuval, meg a hasonló dolgok..
 - Oké. - ültem törökülésben. - Honnan kezdjem?
 - A legelejéről.
Rámosolyogtam Sophie-ra, és kicsit elgondolkodtam. Szóval a legelejéről. Hát rendben. Belenéztem a lányom szemébe, és mesélni kezdtem neki életemnek a történetét.