1991. augusztus 29. (Katherine 13 éves)
Össze vissza kapkodtam a fejem. Még is hol a fenébe van? Reggel még ott volt az asztalomon. Nem találom, ráadásul az edzésről is mindjárt elkések.
- Katherine! Gyere indulunk! - kiabált fel apu.
- Mindjárt megyek! - válaszoltam, és kétségbeesetten kutattam tovább. Már a sírás kerülgetett, annyira ideges voltam. Hetekig erre gyűjtöttem. Most meg nincs meg...
- Még is mit keresel ennyire? - jött fel apu a földszintről.
Megijedtem, így felpattantam és mint aki rosszat csinált leszegezett fejjel megálltam. Éreztem hogy mindjárt potyogni kezdenek a könnyeim. Viszont akkor tuti megkérdezne hogy mi történt. Nem, nem sírok. Viszont az orrom is folyik. Muszáj volt szipognom egyet, innentől kezdve pedig nyílt titok volt hogy valami miatt szomorú vagyok.
- Katherine. Mi a baj? - jött oda hozzám.
- Semmi. - töröltem meg a szemem, és továbbra sem néztem fel.
- De, igen valami biztosan van. Mond el. - simogatta meg a fejem.
- Én...Ma van a szülinapod és...Nem akartam hogy azt hidd elfelejtettem, mert én soha de...Nem találom az ajándékot amit vettem neked. - szomorkodtam.
Apu egy ideig nézett engem, aztán széles mosolyra húzta a száját, és magához ölelt. Majd hallottam hogy felnevet.
- Ezen mi olyan nevetséges? - sértődtem meg. Vigyorogva eltolt magától, és ágyam alá mutatott.
- Nézz csak oda!
Odanéztem, és én is elröhögtem magam. Ott volt az ajándéka az ágyam alatt. Hát persze! Este lefekvés előtt odatettem mert féltem ha reggel bejön meglátja az asztalomon. Mosolyogva odamentem, elvettem, és apu elé álltam.
- Hát akkor apu...Nagyon boldog születésnapot. - nyújtottam neki oda a kis dobozt.
Izgatottan bontotta ki az ajándékát, és mikor meglátta, teljesen elérzékenyült. Egy ezüst férfilánc volt, aminek egy puzzle alakú medálja volt. A medálba pedig be volt vésve hogy Father.
- És nézz csak ide. - nyúltam be a pólóm alá, és előhúztam az enyémet. Ugyanolyan volt mint apué, csak éppen nő változatban. Az enyémnek is puzzle volt a medálja, csak az volt belevésve hogy Daughter. Arról már nem is beszélve hogy a két nyaklánc összetartozik, mivel ha a két puzzlet egymáshoz rakjuk, megegyeznek.
- Kicsim, ez csodálatos. Nagyon köszönöm szívem. - ölelt át szorosan.
- Nincs mit apu. Szeretlek.
- Én még annál is jobban. De most gyere, mert elkésünk. Felhívtam az edződet, állítólag valami új srác érkezik.
Nem tudom miért, de valahogy nem izgatott annyira fel a dolog. Máskor is jöttek már újak, és ugyanolyanok mint a többi. Ahogy beszálltunk a kocsiba, furán néztem apura.
- Hogy hogy te viszel el? - kérdeztem.
- Baj? - pillantott rám széles mosollyal az arcán.
- Nem, dehogy. Csak mindig a sofőröd szokott vinni, mert te stúdiózol.
- Kicsim, lassan kijön a Dangerous. Csak pár nap. Nekem is kijár a pihenő. - válaszolt miközben kikanyarodtunk a főútra.
- Persze nem azt mondom. De tényleg, mikor mutatod meg nekem az albumot? Már nagyon kíváncsi vagyok.
- Tetszeni fog. Szerintem klassz lett.
- Klassz? Apu, a Bad-re is ezt mondtad. Sőt, lehet hogy nem emlékszem, de szerintem a Thrillerre is. És most nézd meg. A legsikeresebb zenei album. Nem hiszem hogy ezt valaha bárki is megdöntené. - magyaráztam.
- Aranyos vagy, de én sosem bízom el magam. Te is tudod. Ki tudja..Lehet hogy ezzel az albummal elvágom magam. - hülyéskedett.
- Nem vagy normális. - ráztam meg a fejem mosolyogva, hátradőltem, és élveztem a délutáni nyári nap sugarait. Ezek a nyár utolsó napjai. Hétfőn kezdődik a suli. Jaj.
Amikor odaértünk az edzésre apu ki tett a táncstúdió előtt, és megígérte hogy hétre itt lesz értem. Rohantam fel a lépcsőn, mert negyed órás késésben voltam. Szinte berontottam a táncterembe, mire mindenki odakapta a fejét.
- Katherine Jackson, negyed órás késés? - nézett szúrós szemmel az edzőm.
- Bocsi Jessy. Többször nem fordul elő. - dobtam le a táskámat. Mosolyogva intettem a többieknek, és leültem közéjük.
- Nos skacok, most hogy már mindenki megérkezett, egy jó hírrel kezdek. Felhívtam a szüleiteket hogy szóljanak nektek hogy ma új diákunk érkezik. Ő is a csoport tagja lesz, egy másik városból jött ide, már ott is táncolt. Ó, itt is van. - mosolyodott el az ajtó felé nézve hirtelen Jessy, mire mind odakaptuk a fejünket. Összeráncolt szemöldökkel néztem az újoncra. Egy vézna, göndör hajú srác volt fekete cuccban, és fulcappel a fején. Szélesen mosolygott, és elég helyes volt.
- Gyere, Adam, mutatkozz be a többieknek. - hívta oda az edzőnk.
- Sziasztok, Adam Sevani vagyok. New Jerseyből jöttem. Freestyle táncos vagyok. Remélem örömmel fogadjátok az újoncokat. - mondta 100%-os vigyorral az arcán. Mellettem a lányok olvadozva nézték, én meg erre csak megforgattam a szemem.
- Adam, nem akarsz egy kicsit táncolni nekünk? Csak hogy lássuk mit tudsz. - javasolta az edzőm.
- Oké, szívesen. - csapta össze a tenyerét, és odaállt a zöld vászonhoz. Jessy betett egy dalt, mire vigyorogva odakaptam a fejem
 |
| "Hihetetlenül klasszul mozgott." |
Soha életemben nem láttam még apámon kívül senkit sem így táncolni. A többieken is láttam a meglepettséget, sőt még Jessyn is. A szám végén mindenki ujjongott, csak én csaptam össze egy párszor a tenyeremet. De nem bunkóságból, csak még mindig le voltam sokkolva. Mindenki odaszaladt hozzá, mire viszont már összehúztam a szemem. Wow. Még 10 perce sincs itt, de máris magára vonta mindenki figyelmét. Az edzőm agyondicsérte, mire megszólaltam.
- Nem lehetne az edzést elkezdeni Jessy? Már elment háromnegyed óra. - kértem.
- De, persze. Öhmn..Adam kedvéért ma csak gyakorlatokat csinálunk, különböző táncmozdulatokat hogy megnézze milyen is nálunk egy edzés.
- Csodás. - morogtam. Adam szerintem meghallotta, és vigyorogva odajött hozzám.
- Morgó, csak nem rossz napod van? - kérdezte.
Megálltam egy pillanatra, és felé néztem.
- Minek neveztél? - kérdeztem vissza.
- Morgónak. Itt morogsz magadban.
- Jézusom de gyerekes vagy. - néztem rá lesajnálóan.
- Most miért? Mi bajod? Csak hülyéskedek. - tárta szét a karját.
- Nincs jó humorod. - mondtam, és otthagytam.
Nem akartam vele ilyen lenni, csak nem is tudom. Olyan fura nekem hogy most jön ide, és már leköröz mindenkit a táncban. Ez kicsit pofátlanság nem? Nem?
Na mindegy. Úgy tűnik hogy lehet hogy apu szülinapja van, de ez a nap nem az enyém. Adam végig mögöttem állt, ami kicsit zavart engem. Ugráltuk, mindenféle dolgokat csináltunk, amikor csak egyszer megszédültem, és megtántorodtam. Azt hiszem hátraestem volna, ha Adam nem kap el.
- Hé, oké vagy? - kérdezte aggodalommal a szemében. Fogtam a fejem, ő pedig szorosan tartott, egyik kezével a derekamat fogta, másikkal a karomat.
- Mi történt? - kérdezte Jessy.
- Megszédült egy kicsit. Kivigyem a levegőre? - kérdezte Adam.
- Légy szíves. - bólogatott Jessy, és folytatták az edzést.
Adam szorosan tartott, nekem pedig még mindig nem jött vissza teljesen az egyensúlyom. Kimentünk a lépcsőre, és szépen leültetett.
- Jól vagy? - ült le mellém.
- Igen. - sóhajtottam, majd ránéztem, és elmosolyodtam. - És ne haragudj hogy bunkó voltam. Nem vagyok ilyen csak..Nem tudom mi volt velem.
- Semmi baj. - mosolyodott el. - Figyeltelek, nagyon klasszul táncolsz.
Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd elnevettem magam.
- Te beszélsz? Apámon kívül soha senkit nem láttam így táncolni mint téged.
- Ó, hát köszi. - jött zavarba. - Apukád is táncos?
Vigyorogva néztem rá, ezelőtt még soha nem volt ilyen, általában mindenkitudta kapásból hogy ki vagyok.
- Nem vagyok neked egy kicsit ismerős? - kérdeztem mosolyogva.
- Talán egy kicsit. De..miért?
- Az apám Michael Jackson. - mondtam.
Az arca lefagyott, a szemei elkerekedtek. Aztán lassan a száját is eltátotta.
- Te vagy Katherine Jackson? - kérdezte dadogva.
- Igen. - válaszoltam.
- Hű..Hű!! Nagy rajongója vagyok apukádnak. - mondta.
Nevettem rajta, jó volt egy ilyen reakciót végignézni.
- De, nem ő a vér szerinti apád ugye? - kérdezte.
A mosoly egy pillanat alatt lefagyott az arcomról, és megráztam a fejem,
- Nem..De úgy szeretem. Ő nevel, tehát ő az apám. Az igazi szüleim két éves koromban meghaltak. - suttogtam.
- Ó... - hajtotta le a fejét, és összeszorította a szemeit. - Ne haragudj. És részvétem.
- Semmi baj. - húztam halvány mosolyra a számat. Pár percig még szótlanul ültünk, majd felálltam. - Menjünk vissza.
- Jobban vagy már? - állt fel ő is.
- Igen. És még egyszer köszönöm.
- Akarod hogy fogjam a kezed? - kérdezte pimaszul mire hasba ütöttem.
- Bunkó! - nevettem és visszasiettünk.
Nagyon szégyenlem magam hogy ilyen szemét voltam vele. Tényleg jó fej srác. És teljesen normális. Ki tudja...Lehet hogy jó barátok leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése